Az idei utolsó vasárnap reggel sem indult másképp, mint a többi. A reggelit szokásos, a kollégiumban celebrált szentmise követte. Ha tábor alatt eddig nem is igazán, most mindenki kicsit magába szállhatott, és elgondolkodhatott az elmúlt másfél héten, az elmúlt Rákóczis évein. A misét követően a csapatok együttesen átvonultak a Balassi Intézet dísztermébe, ahol megtekintették Zsuzsa néni és Berci bácsi filmjét. A táborozók most látták először, mi, vezetők már sokadjára, és újra ott volt bennünk az a furcsa, gyomorszorongató érzés, mint minden évben. Az egész egy fokkal sem lett könnyebb, sőt. Az ebéd is gyorsan eltelik, aztán már nincs széktologatás, nem nyikorgástól, gitárszótól, a táborozók kacajától hangos a kollégium aulája, hanem beáll a vasárnap kora-délutáni csönd. A holtpont a hajózás előtt. Utolsónak állok fel a vezetők közül az ebédnél, valahogy lemaradtam róla, vagy csak nem eszek elég gyorsan. Az ingem ki van vasalva, vagyis csak hiszem, mint utólag kiderült. Nem sietek sehova, főleg nem vissza a szobámhoz. Akkor már tudom, hogy mi fog történni: készülődni kéne, kapkodnék, és ahhoz most nincs kedvem. Ez az a pillanat, mikor utolér és elkap az elmúlt szinte másfél hét hátszele. Csoszogva lépkedek végig az aulán. Kicsit úgy érzem magam, mint Beckenbauer a ’90-es foci-vb döntő lefújása után a római Stadio Olimpicoban. Nem vagyok mesteredző, nem is akarok az lenni, és ez nem is arról szól. Ami ezután következik, az az ideális lezárása mindennek. Buszra ülünk, közben dalolunk, majd leszállunk. Hajóra szállunk és telnek az órák. Idén valahogy rövidebbnek tűnik az a három óra. Ez a zenitje mindennek. Nem egészen, a csapathimnuszunk a zenitje mindennek, ennél feljebb már nincs. Ez az eddig ismeretlen magasságokba vezető… Na, mi? Ezt majd egyszer valaki más definiálja helyettem. Hazafele már nincs sok. Nincs dugó, siklunk végig a rakparton, beleolvadunk a pesti skyline-ba, és a buszban recsegve Lóci játszik tombol. Ez az utolsó este. Még egyszer számolunk egyet. Készülnek képek, de elmagyarázni otthon már talán felesleges, úgyis csak azok fogják érteni, akik átélték a pillanatokat. Ma este nincs lámpaoltás. Holnap reggel mindenki hazaindul. Utána majd találkozunk fesztiválokon, kolozsvári kávézókban, pesti mozikban, egyetemi kampuszokon, kivel éppen hol. 

A tábor tombol... a tábor most is tombol.

Molnár Csongor (Bethlen csapatvezető)

Mai napunk fél órával korábban kezdődött, mint kellet volna, de csapatvezetőnknek gyorsan megbocsátottuk a téves korai ébresztést, s a nap további részében már inkább csak poénkodtunk ezen.
Reggeli után gyorsan buszra ültünk, persze a számolást most sem hagyhattuk ki (bár most nem sikerült olyan gyorsan, hiszen korán kellett keljünk). Miután biztos volt, hogy a létszám teljes, elindultunk a Budai Várnegyedbe.
A Magyar Nemzeti Galériában, a két órás időkorláttól eltekintve, mindenki saját tetszése, tempója, kénye-kedve szerint járhatta be az állandó kiállításokat. Idő közben egyik társunk szuper képességére is fény derült, ugyanis láthatatlanul szivárgott be az aznap megnyílt időszakos Frida Kahlo kiállításra –de hát élelmeseké a világ, nem?
A galéria után a szokásos hideg ebéd helyett, nagy meglepetésünkre, pizzával leptek meg vezetőink, aminek
mindenki nagyon örült, csak Tibor bá' kérdezgette kerek szemmel, s egy kicsit talán megrökönyödve, hogy miért esszük ketchuppal a pizzát? 
Tele gyomorral, kissé szuszogva indultunk tovább a Szentháromság térre, ahol aztán kaptunk egy kis szabadidőt, amit ki is használtunk egy kevéske pihenésre, egy-egy jó beszélgetésre, vagy a szinte már kötelező Halászbástyás fotók elkészítésére.
Idegenvezetéssel indultunk a kívülről már megcsodált Mátyás-templom belső felfedezésére. A templom színes félhomályába lépve, az ólomüvegeken beszóródó fényben, az áhitatos csendben mintha pár száz évet visszarepültünk volna az időben. Az idegenvezetés végén kihasználtuk az alkalmat az imára, hálaadásra és kérésre – elénekeltük a Boldogasszony anyánk kezdetű régi néphimnuszunkat.
A templom-nézés befejeztével vezetőink még egy kicsit szabadjára engedtek, s aztán visszabuszoztunk a kollégiumhoz, mert a Balassi Intézetben nemsokára kezdetét vette a 25 éves ünnepség. 25 év hosszú idő, az első negyed évszázad talán a legfontosabb egy életben – ahogy Csadi Zoli is mondta ünnepi beszédében. Ehhez mérten helye volt itt a visszatekintésnek az eddigi munkára, a megemlékezésnek az idő közben eltávozott szeretett Berci és Suti bácsira (akiket nekünk, idei táborosoknak már nem volt lehetőségünk megismerni, mégis átérezhettük erejüket, munkájukat, aminek köszönhetően mi is részesei lehettünk a tábornak), de nem maradt el a jövőn való ötletelgetés sem.Volt ajándék, ünnepi vacsora, ének, sok régi táboros, kerekasztal beszélgetés az életben már sokra jutott volt Rákóczisokkal, sírás, nevetés, gratuláció, táncház és még torta is, szóval születésnaphoz illően minden, ami elengedhetetlen.
Ez a nap is véget ért...sajnos. Igen, sajnos, mert mindaz, ami Budapestre érkezésünk óta már a levegőben úszott, hogy ennek a tábornak is vége lesz egyszer, de eddig sikeresen hessegettük el gondolatainkból, már nem kerülhető ki többé. Holnap visszafordíthatatlanul az utolsó napra virradunk...
Persze előtte még éjjel befejezünk pár szponzor-levelet :) 

Dánél Dorottya, Erdély

A budapesti programrész most is, mint minden évben az esztergomi bazilika és vár meglátogatásával indul, ahol újra találkozik a két csapat. Az előző főhadiszállásoktól megteendő tetemes kilométerek hosszú órákká változtak a buszban... khmmm... változtak volna, ha nem zuhant volna mindenki álomba a buszon a reggeli hat órás ébresztő és hét órás indulást követően. Egész hamar elrepült az idő, és már pattantunk is le a buszról Esztergomban, Lakatos Sanyi bácsi kedves köszöntésére esve be a rögtön induló idegenvezetésre. Engem mindig megihlet a kis királyi magánkápolna a várban, ahol azon a kövön állhatok, ahol Szent István király is állt, és a bazilika monumentalitása nemkülönben. Sok-sok értéknek vagyunk birtokosai mi, magyarok.

Visegrádban elvert a nyári zápor, de a várat meg tudta nézni a csoport, ami után csapattuk elfoglalni az MCC kollégiumot Pesten, vagyis Budán. A Citadellás fényképezős-éneklős estünk nagyon jól sikerült, ami mostanában leginkább abban mérhető, hogy hány turista áll egyszerre minket fotózva az esti fényekben úszó város helyett. Rákóczisok vs. Budapest 1-0. :)

Másnap reggelire egy kis parlamentlátogatás volt a menü mindkét csoportnak. Addig daloltunk az ülésteremben, míg megjöttek a fogadóink. Gál Kinga, EP képviselő, Szilágyi Péter, helyettes nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Megyesy Jenő, miniszterelnöki főtanácsadó köszöntöttek bennünket, többször is kiemelve az Aykler házaspár felbecsülhetetlen értékű nemzetegyesítő munkáját. Az Országháza után a Szent István bazilikában tettük tiszteletünket, ami szintén egy fontos állomása volt az idei tábornak. Ahogy a Prezibe tett látogatásunk is, ami idén először és reméljük ezután folytatólagosan beépül a tábori programba. Túlzás nélkül állíthatom, hogy mindannyiunkat lenyűgözött ennek a kicsinyke ötletből naggyá és híressé nőtt magyar cégnél lévő mentalitása, üzletpolitika, irodai körülmények. Egy igazi XXI. századi cégről beszélünk, melyre méltán lehetünk büszkék és ajánlatos hírét terjeszteni, na meg magunk is használni.

Hamarosan jelentkezünk a további pesti fejleményekkel!

Huszár Ági (Bethlen csapatvezető)

Ma egy újabb félelmetesen produktív napra virradtunk. A reggeli ébresztés később volt a megszokottnál, így már a Nap is utolért minket a felkeléssel. Reggeli után egy picit jobban beleláthattunk egymás ismerkedési szokásaiba egy interaktív szociális médiáról szóló előadás keretében, amit a helyi vezetők tartottak. Az előadás végeztével sietősen indultunk el Aggtelek felé, ahol láthattuk Mátyás király könyvtárát, Petőfi Sándor sírját, egy teknősbékát, meg az anyós nyelvét is, mindezt persze cseppkő formájában. A kijáratot elhagyva, az átfagyott csapatunk Witek kérésére számolt egyet, ami annyira jól sikerült, hogy megelőztük saját magunkat. A húsz másodperces rekordunkat lecsökkentettük tizenhét másodpercre. A vastaps után alkotói válságba kerültünk, csak néztünk a félig megírt himnuszunkat két órán keresztül, eredménytelenül. Hogy teljes legyen a káosz, Witek kijelentette, hogy amint visszatérünk a szállásra, videóra veszi himnuszunk. Nem tudom, hogy ennek, vagy egyéb tényezőnek a hatására, de az agyunk újra működésbe lépett és este már a tökéletesre írt himnuszunkat fújtuk - még fogmosás közben is. Nem kell mondanom, hogy még Witek csapata is meglepődött, ahogy második felvételre tökéletesen előadtuk. Ha már az utolsó éjszakánkat töltjük Miskolcon, a „Ki mit tud?” sem maradhat el. Zsuzsa néni könnybe lábadt szemmel figyelte a szavalatokat, énekeket és a táncos produkciókat. Ilyen sikerélménnyel szerintem még soha nem aludtunk el a tábor alatt. Az élmények megtették a hatásukat: a nap végén mindenki a himnuszt énekelve bújt ágyba, hiszen holnap elhagyjuk Miskolcot, hogy Budapesten folytathassuk a tábort.

Gál Viola, Erdély

Július harmadik reggelén hálásak voltunk a félórával későbbi ébresztésnek, de azért amikor hétkor megszólaltak a „Repül a bálna“ akkordjai, még mindig fáradtak voltunk. A tábor sűrű és remek programjainak egyetlen hátránya az, hogy a nap 24 órájában sem lenne elég a kipihenésünkre. 

Miután sikeresen ébresztettek, fogmosásra került sor, ezután meg a csoportos reggelire. A nap legfontosabb étkezése utána tele gyomorral, és nagy reményekkel ültünk fel a buszra. A buszon mindenki a holnapi „Ki mit tudra“-ra készült. A busz szebbnél-szebb és hangosabbnál-hangosabb dallamokkal telt meg. Amint halkult az énekszó, meg is érkeztünk Hortobágyra, ahol már lovasszekerekkel vártak ránk. A szekértúra első megállója egy csorda szürkemarha megcsodálásával telt.

A tegnapi délelőtt folyamán a Bethlen csapat Hortobágyra látogatott, ahol egy lovasbemutatóban volt része. Az út ezt követően Debrecenbe kalauzolta a csoportot, ahol a város belvárosát és történelmi fontosságú helyszíneit tekintette meg. Közben Tiborbá tartott még egy rendhagyó iskolai órát. #rákóczitábor #rakoczialapitvany #rakoczitabor #hortobágy #debrecen #nagytemplom #reformatuskollegium #kárpátalja #délvidék #felvidék #erdély #kanada

Rákóczi Alapítvány (@rakoczitabor) által megosztott bejegyzés, Júl 4., 2018, időpont: 6:14 (PDT időzóna szerint)

A második megálló alkalmával a hortobágyi bojtárok előadásán volt a hangsúly. Ezt követően a bojtároknak hála, kipróbálhattuk a lovaglást, amit egytől-egyig minden táboros élvezett. A lovaglás után megpillantottuk a racka juhokat, göndör szőrükkel és csavaros szarvukkal együtt, amelyek mindenkiből  nagy meglepődést váltottak ki. A racka juhok után, mint érdekesség láthattunk egy Koch fogatot, azaz egy ötfogatos lovasbemutatót. A látnivalók után Rákóczisokul elfogyasztottuk a jól megérdemelt slambucunkat. Az ebéd után folytattuk az élményutazást a Favorit Trans fedélzetén. Meglátogattuk a Debreceni Református Kollégiumot, amely rengeteg régiségnek ad otthont, de talán mindközül a legérdekesebb és -értékesebb az a könyvtár, amely véleményem szerinte egyike a legszebb magyarországi könyvtáraknak. Ezek után Debrecenből már csak a református Nagytemplom maradt, amelynek belseje hozta egy református templom megszokott enteriőrjét, viszont a templomtornyok között kialakított kilátó egyedi szépségét kínált. 

Ezek után visszaindultunk Miskolcra, és elfogyasztottuk a vacsorát. Zsuzsa nénitől átvettük a támogatók neveit, akiknek köszönő levelet írunk, majd a csapathimnuszunkat gyakoroltuk. 

Csáki Alpár (Erdély) 

Egy szép júliusi reggelen Csongi kiváló zenéi ízlésének köszönhetően egy dallamos számmal ébresztette fel a napot, és vele együtt minket is. Gyors mosakodás, csomagolás és laktató reggelizés után izzasztó bőröndhúzásba kezdtünk. A csomagok bepakolása után útra indultunk Eger városába. Mikor megérkeztünk piknik formájában fogyasztottuk el a kétfogásos királyi ebédünket. Ági tábornok utasítására Csongi ezredes rohamot fújt, és futólépésben ostromoltuk, majd foglaltuk el Eger várát. Hódolatként az egyik vitéz a várból ismertette a hely zeg-zugait. Azt is megtudhattuk, hogy várt volna ránk, ha nem tudtuk volna elfoglalni a várat: bilincsek és különféle kínzóeszközök társasága. Majd Zsuzsa néni társaságában ellátogattunk a Bolyki Pincészetbe. Egy jólesően hűsítő  fekete ribizli szörppel kezünkben hallgattuk a pince történetét. A magyarokhoz híven muzsikaszóval és tánccal fejeztük be mulatásunkat. Ezután megindultunk Miskolc felé, ahol a vacsora után Zsuzsa nénivel ismerkedtünk. Arra kért bennünket, hogy mutatkozzunk be, és áruljunk el egy olyan dolgot magunkról, amit még senkinek sem mondtuk el. Remek program volt, és így még közelebb kerültünk egymáshoz. Az ismerkedés után az ágyaink vártak ránk.

Kókai Anna (Délvidék) és Tölgyesi Kristóf (Erdély)

On our way to Miskolc - Group Bethlen

On a beautiful July morning, Csongi woke us up and we started the day with a cool song thanks to his excellent musical. We got ready quickly, packed our things and after the breakfast we took our luggages to the bus. Today we were heading towards Eger. Upon our arrival, we had a pick-nick as a royal lunch. To the command of Ági and Csongi, we occupied the castle of Eger. As a sign of deference, a gallant showed us every little corner of the castle. We have also learnt that he had a plan in case we didn't manage to occupy the castle: handcuffs and a lot of other instruments of torture. After this, we visited the Bolyki Wine Cellar together with Zsuzsa néni. While we were holding a refreshing cranberry juice in our hand, we were listening to the story of the cellar. According to the good Hungarian customs, we were also dancing and singing. After this, we departed towards Miskolc, where after the dinner we had the opportunity to get to know better Zsuzsa néni. She asked us to present ourselves and tell one thing about ourselves that we have never told before. It was a great evening and we also got closer to each other. After the game our beds were already waiting for us.

Kókai Anna (Vojvodina) and Tölgyesi Kristóf (Transylvania)

Megérkezésünk óta az utolsó miskolci nap ,,Ki mit tudján?” pörgött az agyunk. Ehhez egy hatalmas adag izgalom is társult, hiszen ezen a napon érkezett meg a tábor lelke, Zsuzsa néni. Ő pont olyan amilyen képet kaptunk róla, tisztalelkű, szeretettel, hálával telt személyiség. Vele együtt a táborlakók is elérzékenyülten nézték végig az egyedi, változatos és színvonalas produkciókat. Úgy tűnt, hogy ezen a ponton mindenki kibontakozott és felülmúlta önmagát. A műsor szavalatokból, dalokból és színdarabból állt. Nagy meglepődésünkre több saját alkotást is hallhattunk, például verset és dalokat.

Érzelmes rész következik, öveket becsatolni, könnycsatornákat kinyitni.

Ebben a táborban minden nap akkora érzelmi dózist kapunk, hogy minden külhoni magyarnak jutna belőle, de mi vagyunk azok a szerencsések, akik ezt ténylegesen megtapasztalhatják. Ma rájöttünk arra, hogy akár egy vastaps is (összeverem ropogós tenyerem) hatalmas örömet tud okozni az ember számára. Az élmények melyeket itt kapunk pótolhatatlanok, megismételhetetlenek, páratlanok és felülmúlhatatlanok. Ráeszméltünk arra, hogy most vagyunk Miskolcon utoljára így együtt, és ez még erőssebbé tette az érzést.

A szervezők ma (is) kiváló programot állítottak össze a Bethlen csapat számára. Nagy örömünkre, nem kellett korán kelnünk, mivel csak nyolckor volt a reggeli. Ezt követően szentmisén vettünk részt a pécsi székesegyházban, amelynek falain Bibliai jelentek voltak láthatók, az arany és mindenféle színes festmények mindegyikünk szemét elkápráztatták.

A következő állomásunk a nekropolisz - a halottak városa - volt, ahol több mint 1500 éves kripták és kápolnák maradványait láthattuk, ezt követően pedig megcsodálhattuk a Csontváry-kiállítást. Végül egy interaktív városnézésben volt részünk, ahol csapatokra osztva, térképpel kezünkben jártuk be a központi nevezetességeket.

Ezeken a helyeken a csapatoknak szórakoztató és kreatív feladatokat kellett megoldaniuk, például elefánt alakú élőszobrot kellett formálni az Elefántos Étterem előtt. Ebéd után átsétáltunk a Zsolnay-negyedbe, közben vidám énekektől zengett az utca. A Zsolnay-kiállításon nem csak az értékes és ritka kerámiákat tekinthettük meg, hanem megtudtuk a gyár történetét is. Ezek után vacsoráztunk, majd ismét egy játék következett, ahol a korábbi csapatokba rendeződve egymást ismerhettünk meg szokásainkon keresztül. Bartha Álmossal, a quiznight.hu megálmodójával játszottunk kvízt, majd sokak örömére meglepte a csapatot azzal, hogy átkapcsolt a foci VB-re. 

Utolsó napunk estjén Pécs fényben úszó arcát csodálhattuk meg, hiszen a pécsi Fény Fesztivál ittlétünk alatt zajlott. Táborunk pécsi állomásának végén úgy gondoljuk, hogy rengeteg jó élménnyel gazdagodtunk, amellett, hogy nagyon sokat tanulhattunk.

Sándor-Rokaly Kata (Erdély) és Zékán Zsófia (Kárpátalja)

Today’s program was amazing! We spent the day touring the castle in Eger, with the help of a very entertaining tour guide, who told us many facts about it’s history while making us laugh many times. For many of us it was our first time at the castle, making it a great experience for us all. After visiting the castle, we all ate lunch together before heading to our next destination. The Bolyki wine cellar. Here at the wine cellar the ”lucky people”, and by lucky I mean those 18 years or older were given the opportunity to try some of their award winning wines. Unfortunately, I was 18 days short of my 18th birthday, so I, like many others drank homemade cherry juice instead. Just because many of us didn’t have wine, didn’t mean we didn’t have fun. We were joined by three musicians from a music school in Eger, who led some folk dances and taught us a few folk songs. I very much enjoyed singing together with all my new friends. I look forward to what tomorrow will bring.