Megérkezésünk óta az utolsó miskolci nap ,,Ki mit tudján?” pörgött az agyunk. Ehhez egy hatalmas adag izgalom is társult, hiszen ezen a napon érkezett meg a tábor lelke, Zsuzsa néni. Ő pont olyan amilyen képet kaptunk róla, tisztalelkű, szeretettel, hálával telt személyiség. Vele együtt a táborlakók is elérzékenyülten nézték végig az egyedi, változatos és színvonalas produkciókat. Úgy tűnt, hogy ezen a ponton mindenki kibontakozott és felülmúlta önmagát. A műsor szavalatokból, dalokból és színdarabból állt. Nagy meglepődésünkre több saját alkotást is hallhattunk, például verset és dalokat.

Érzelmes rész következik, öveket becsatolni, könnycsatornákat kinyitni.

Ebben a táborban minden nap akkora érzelmi dózist kapunk, hogy minden külhoni magyarnak jutna belőle, de mi vagyunk azok a szerencsések, akik ezt ténylegesen megtapasztalhatják. Ma rájöttünk arra, hogy akár egy vastaps is (összeverem ropogós tenyerem) hatalmas örömet tud okozni az ember számára. Az élmények melyeket itt kapunk pótolhatatlanok, megismételhetetlenek, páratlanok és felülmúlhatatlanok. Ráeszméltünk arra, hogy most vagyunk Miskolcon utoljára így együtt, és ez még erőssebbé tette az érzést.