Az idei utolsó vasárnap reggel sem indult másképp, mint a többi. A reggelit szokásos, a kollégiumban celebrált szentmise követte. Ha tábor alatt eddig nem is igazán, most mindenki kicsit magába szállhatott, és elgondolkodhatott az elmúlt másfél héten, az elmúlt Rákóczis évein. A misét követően a csapatok együttesen átvonultak a Balassi Intézet dísztermébe, ahol megtekintették Zsuzsa néni és Berci bácsi filmjét. A táborozók most látták először, mi, vezetők már sokadjára, és újra ott volt bennünk az a furcsa, gyomorszorongató érzés, mint minden évben. Az egész egy fokkal sem lett könnyebb, sőt. Az ebéd is gyorsan eltelik, aztán már nincs széktologatás, nem nyikorgástól, gitárszótól, a táborozók kacajától hangos a kollégium aulája, hanem beáll a vasárnap kora-délutáni csönd. A holtpont a hajózás előtt. Utolsónak állok fel a vezetők közül az ebédnél, valahogy lemaradtam róla, vagy csak nem eszek elég gyorsan. Az ingem ki van vasalva, vagyis csak hiszem, mint utólag kiderült. Nem sietek sehova, főleg nem vissza a szobámhoz. Akkor már tudom, hogy mi fog történni: készülődni kéne, kapkodnék, és ahhoz most nincs kedvem. Ez az a pillanat, mikor utolér és elkap az elmúlt szinte másfél hét hátszele. Csoszogva lépkedek végig az aulán. Kicsit úgy érzem magam, mint Beckenbauer a ’90-es foci-vb döntő lefújása után a római Stadio Olimpicoban. Nem vagyok mesteredző, nem is akarok az lenni, és ez nem is arról szól. Ami ezután következik, az az ideális lezárása mindennek. Buszra ülünk, közben dalolunk, majd leszállunk. Hajóra szállunk és telnek az órák. Idén valahogy rövidebbnek tűnik az a három óra. Ez a zenitje mindennek. Nem egészen, a csapathimnuszunk a zenitje mindennek, ennél feljebb már nincs. Ez az eddig ismeretlen magasságokba vezető… Na, mi? Ezt majd egyszer valaki más definiálja helyettem. Hazafele már nincs sok. Nincs dugó, siklunk végig a rakparton, beleolvadunk a pesti skyline-ba, és a buszban recsegve Lóci játszik tombol. Ez az utolsó este. Még egyszer számolunk egyet. Készülnek képek, de elmagyarázni otthon már talán felesleges, úgyis csak azok fogják érteni, akik átélték a pillanatokat. Ma este nincs lámpaoltás. Holnap reggel mindenki hazaindul. Utána majd találkozunk fesztiválokon, kolozsvári kávézókban, pesti mozikban, egyetemi kampuszokon, kivel éppen hol. 

A tábor tombol... a tábor most is tombol.

Molnár Csongor (Bethlen csapatvezető)